Egekben a kontármunka az építőiparban!

Kerüld Mekk Eleket

Nagyon érdekes riportot hallgattam ma reggel, amit az építőpari kivitelezésekkel kapcsolatban készített a MAPEI Kft.

A téma főleg a vevői elégedettséget járta körül és az eredménye elkeserítő. Az építőipari bizalmi index 3,53 csillag az adható 5-ból. A károsultak aránya a kivitelezési munkákban 34%, ami a szakemberek szerint (is) nagyon sok. Az átlag okozott kár 753.000 Ft. Ez már kidobott pénz az ablakon, nem beszélve arról, hogy ennek az összegnek a többszöröséért lehet helyreállítani a kontármunkát.

A legjobb értékelést a villanyszerelők kapták. Utána jönnek az asztalosok, burkolók, festők, akiknek a munkája fontos dizájn elem egy lakásban.

Fontos felhívni a figyelmet, hogy pl. a kőművesek viszonylag jó értékelést kaptak a vevőktől – a kivitelezés elején dolgoznak, amikor a vevők még lelkesek, még van pénz a munkára.

Hol itt a probléma?

A legtöbb kivitelezésnél nem ellenőrzik a kőművesek munkáját, pontosságát. Akkor még senkinek nem számít, ha nincs derékszög a sarkoknál, ha nem függőleges a fal, egy falszakasz rövidebb pár centivel. Ebben a fázisban ez még nem szembetűnő és méréssel sem szokták a pontosságot ellenőrizni.

Az asztalos felmérésnél, a burkolásnál már kiderülnek ezek a pontatlanságok. A festésnél kiderül, hogy pocsék a vakolás. Sajnos a kőműves által elkövetett hibákat a dizájn elemekkel, bútorokkal már csak kompromisszumokkal lehet korrigálni.

Mivel a kivitelezésnél a konyhabútor és egyéb beépített bútorok kerülnek a legvégén a lakásba, itt jönnek elő legtöbbszőr az elősző szakmák által elkövetett hibák.

És ilyenkor már a megrendelők is elfáradtak, a pénz is fogytán, egyik probléma generálja a másikat. De azt tudomásul kell venni, hogy ami az „alapoknál” elromlott azt már nem, vagy nagyon nehezen lehet a végén javítani.

Hogyan kerülheted el  Mekk-Elekeket?

„Az egész kontár probléma egycsapásra megoldható lenne, ha a megrendelők csak olyan szakembert bíznának meg, akiknek valós referenciájuk van. A munka önmagáért beszél” – állítja Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

És ez igaz minden szakmára. Csak megbízható ajánlással válassz szakembert a kivitelezési munkákra. legyen ellenőrizhető referenciája.

Most szakember hiány van! Nagyon! És kapkodás, hogy a CSOK-ra felvehető támogatást 2021.december 31-ig letudja mindenki, aki igénybe szeretné venni.

A jó szakemberek dugig vannak munkával, több hónapra előre szerződött munkáik vannak, így nem lehet leakasztani megbízható mestereket a szögről.

Ezért fontos, hogy időben megtervezzük mit szeretnénk csináltatni és legyen időnk megkeresni és kivárni, amíg az igazán jó mester megérkezik hozzánk.

A konyhabútor tervezésnél, gyártásnál is érdemes előre gondolkodni.

Az első megbeszéléstől a szerződéséig általában 3-6 hét szokott eltelni, de volt olyan konyhabútorunk, ahol ez a folyamat 11 hónap volt. Ezalatt az idő alatt a konyhabútor alapjaiban nem, de apró részleteiben, anyagválasztásban komoly módosításokon ment keresztül.

És csak az elfogadott konyhabútor műszaki tartalom után történik a felmérés és indulhat a gyártás, ami szintén 8-14 hét között mozog.

A cikket itt lehet elolvasni:

https://www.mapei.com/hu/hu/sajtokozlemenyek-es-hirek/hirek-es-esemenyek/esemeny-reszletei/2021/10/08/egekben-a-kontarmunka-melyponton-a-bizalom-az-epitoiparban

A képek egy kontárokat megnevező, nyílvános csoportból mentettük:

Légy előrelátó, megfontolt, mert ez a Te érdeket!

Időpontegyeztetésre hívd a 06 1 270 9051 számunkat.

Előtte gyere el az Admiral Studio bemutatótermébe és nézd meg élőben a munkáinkat, a kiállított konyhabútorokat, a Bosch és NEFF gépeket, a Blanco mosogatókat, csapokat és beépíthető szemeteseket. 


Konyhabútortervezés:
Admiral Studio 
Cím: 1013 Budapest, Attila út 37.  – Telefon: 06 1 270 9051 –
Email: kapcsolat@admiralstudio.hu
 

Bemutatótermünk a  Blanco mosogatók/csapok/szemetesek és 
Elica páraelszívók egyik legjobb bemutatóterme.

weboldalaink: 
https://admiralstudio.hu/tervezes/  https://blancomania.hu